3. fejezet
A Warren család gyönyörű, nagy házban lakott, amihez hatalmas hátsó udvar tartozott. A fiú szülei és a barátai már hátul voltak.
- Gyere! Ne félj! Nem esznek meg! – bíztatta a srác.
- Nem félek, csak szégyellem magam! – vallotta be csendesen a lány.
Észre sem vette, hogy Chad nem kifelé az udvarra, hanem felfelé vezeti a lépcsőn. Fel, egyenest a szobájába.
Aztán beléptek egy ajtón. Taylor csak állt és bámult. A szoba berendezéséből látni lehetett, hogy fiú lakja.
- Miért szégyelled magad? – kérdezte ugyanolyan halkan a szoba lakója.
- Én nem illek ide. Ti gazdagok vagytok, mi meg szegények! Nem tudom, hogyan képzeltem, hogy ide jövök, és majd jól érzem magam? És egyébként is! Hogyan fordulhatott meg a fejemben, hogy bármilyen szerepet is szánsz nekem? Istenem! Én teljesen megőrültem! Vigyél haza, kérlek! Nem akarok itt lenni! – fakadt ki a lány.
Úgy érezte magát, mintha bezárták volna egy dobozba, aminek eldobták a kulcsát.
- Taylor! Nyugi! Pontosan illesz ide! Tudod, anyu is szegény családból származik! Mikor megismerkedtek, még középiskolába jártak. Anya soha nem került volna apu közelébe, mert ő is úgy gondolkodott, mint te. De aztán egy nap… Hát, apu elég kényes szituba keveredet. Pár haverja megtréfálta és eldugták a cuccait kosáredzés után. Anyu segített neki. Kicsempészte őt a suliból, aztán hazavitte őt a kocsiján. Ezek után apu mindent elkövetett, hogy anyu végre észrevegye és beleszeressen, mert apa már szerelmes volt belé. Sokáig tartott, mert anya azt hitte, hogy mivel apu gazdag, Világok választják el őket. De apa egy Warren. Soha nem adja fel. Végül anya megadta magát. Azóta is boldogan élnek. Nálunk nem játszik szerepet a pénz. Nem fontos! Te miért foglalkozol vele? Jó helyed van itt és Pontosan ez az a hely, ahol most lenned kell. Most pedig szedd össze magad, és nyomás lefelé! – mesélte a fiú. Nyugodtan csengett a hangja. Látta, hogy Taylor még mindig küzd magával. Nem tudta mit is tehetne még. Hirtelen ötlettől vezérelve, hatalmas cuppanós puszit nyomot a lány arcára.
A cuppanástól Taylor megijedt először, de aztán elnevette magát.
- Furcsa vagy! Soha nem tudom, hogy komolyan beszélsz, vagy csak viccelsz? – jegyezte meg.
- Ilyen dolgokkal nem tudok viccelődni. A legszívesebben megcsókoltalak volna, de még nem jött el az ideje. – mondta Chad.
Végül lesétáltak a kertbe.
- Késtetek! – fogadta őket Mr. Warren.
- Az én hibám. Kicsit megijedtem! – vallotta be őszintén Taylor.
- Ennyire ijesztőek vagyunk? – kérdezte a férfi.
- A pénzünktől ijedt meg. – válaszolt a kérdésre a fia.
A lány Chadre nézett. Könnyek csillogtak a szemében. A fiú azt hitte, hogy megint el akar majd menni, de csak nézte őt. Végül a lányhoz lépett és magához ölelte.
- Ne csináld ezt, kérlek! Nyugodj meg szépen! Szórakozni jöttél és nem szomorkodni. Már megmondtam, hogy itt jó helyen vagy. Most pedig csitt! Gondold azt, hogy szegtények vagyunk. – próbálta nyugtatni.
- Ez nem fog menni. – suttogta sírósan Taylor.
- Ha nem nyugszol meg azonnal, visszacipellek a szobámba és olyat teszek, amit később meg fogok bánni, mert addig foglak szeretni, amíg könyörögni nem fogsz, hogy ne hagyjam abba, amit teszek! – suttogta rekedt hangon a fiú a lány fülébe.
Taylor először nem értette, hogy a fiú mire akar kilyukadni, de aztán leesett a tantusz!
Mélyen elpirult, majd felnevetett. Potyogtak a könnyei a nevetéstől, végül megpuszilta a srácot. Kibontakozott az ölelésből és a Warren szülőkhöz lépett.
- Sajnálom, hogy ilyen vagyok, de ehhez nem vagyok hozzászokva. Az étteremben nap, mint nap szolgálok ki gazdag embereket, de ők nem szoktak meghívni a házukba. Ez nekem furcsa. – vallotta be mosolyogva.
- Taylor! Lehet, hogy van pénzünk, de mi nem vágunk fel vele. És a nevem Bob! Szólíts nyugodtan Bobnak. – mondta a fiú édesapja.
- Én pedig Terry vagyok! – mondta az édesanyja is.
- Nagyon örülök, hogy ilyen emberek is léteznek. A legtöbben még azt is rossz szemmel néznék, ha csak rápillantanék az autójukra! – mondta nevetve Taylor.
A hangulat feloldódott.
Közben a három srác is bemutatkozott. Larry-nek, Bennek és Kidnek hívták őket. Chad szerint ők voltak a „négy testőr”. Ez meg is látszott rajtuk. Persze egyből mindegyikőjük tanácsot akart adni a lánynak, hogyan dobjon kosárra.
- Jól tud dobni, ami a „könyveket a lábra dobásra” illeti, hát eléggé erős volt… - jegyezte meg Chad.
Figyelte, ahogy a lány a haverjaival kosarazott. Most, hogy látta őt nevetni és rohangálni, megváltozott róla a véleménye… Olyan lánynak képzelte most már, akit tudna szeretni.
Mikor Taylor lihegve mellé állt, elsimított az arcából egy hajtincset. Ez a kedves mozdulat végképp megtörte a Hamilton lány ellenállását.
Félt, hogy beleszerethet a fiúba… Chad Warren nem illik hozzá, ezt jól tudta. A családja és Ő bármit is mondanak a pénzről, előbb-utóbb úgyis megváltozna a véleményük. Egyre többet hoznák szóba és egyre többet veszekednének. Ez a kapcsolat eleve halálra van ítélve. Taylor hatalmasat sóhajtott.
- Mire gondolsz? Elég fájdalmasnak tűnt a sóhajod. – jegyezte meg a fiú csendesen és még egy tincset eltűrt a lány arcából.
- Csak arra gondoltam, hogy milyen furcsa ez a helyzet. Mikor elkezdtem a suliba járni, még csak meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer majd így állunk szemben egymással. Te vagy Chad Warren, az iskola legmenőbb sráca. Én meg egyszerűen Taylor Hamilton vagyok. Csak egy lány a sok közül. Most mégis itt vagyok nálatok. Itt, veled. Ez nekem hihetetlen. Alig tudom felfogni, hogy ez velem történik. Mintha a Hamupipőkébe csöppentem volna, vagy valami hasonló sztoriba. – kezdte a lány és csak mondta és mondta, amíg Chad be nem fogta a száját.
- Elég! Mindig ennyit beszélsz, mikor ideges vagy? – kérdezte mosolyogva a fiú.
- Hát, igen. De miből gondolod, hogy ideges vagyok?
- Babrálod a ruhádat. Nem nézel a szemembe és rágcsálod a szád szélét… Elég ennyi, vagy soroljam még? Ennyire zavar, hogy megérintettelek?
- Nem erről van szó. Egyszerűen nem szeretem, ha hozzám érnek. Csak a szüleimtől tűröm el. Ha valaki más próbál megérinteni, elhúzódom.
- Most nem húzódtál el. – mondta mosolyogva Chad.
- Nem is értem pontosan, hogy mi történt. Ez teljesen új nekem… - vallotta be szégyenlősen Taylor.
- Majd megszokod. – mondta a fiú és a haverjaihoz szaladt.
Kezdett Ő maga is zavarba jönni. - Milyen ártatlan is Taylor! – gondolta még utoljára, mielőtt a játékra kezdett volna koncentrálni.
