2. Fejezet

 

 

Péntek délután volt. Ez volt a szabadnapja és most még a hétvégéje is szabad volt. Örült, hogy kicsit segíthet az édesapjának!

A tanításnak is vége volt már erre a napra. Mosolyogva sétált a szekrénye felé, de lefagyott a mosoly az arcáról, mikor meglátta, hogy ki támaszkodik a szekrényének.

- Szia! – köszönt vigyorogva Chad.

- Szia! – mondta halkan a lány.

Mikor a srác félre állt, ő kinyitotta a szekrényét és elpakolta a cuccait.

- Haza vihetlek? – kérdezte a fiú.

Taylor felhúzott szemöldökkel bámult rá. Már majdnem eltelt egy hét, mióta találkoztak az étteremben és most igazán nem számított ilyesmire.

- Mi van a szőke szépséggel? – kérdezte halkan.

- Színésznőnek jó, de amúgy nem az igazi. Olyan, mint egy elemmel működő baba, ami mindig ugyanazt a szöveget mondogatja. Szóval! Haza vihetlek? – kérdezte újra Chad.

- Rendben! De csak egy feltétellel.

- És mi lenne az?

- Válaszolsz egy kérdésemre.

- Csak ennyi? Na, halljuk azt a kérdést.

- Mit akarsz tőlem?

- Tessék?

- Jól hallottad! Mit akarsz tőlem?

- Barátkozni akarok veled. Valami bajod van ezzel? – kérdezte Chad.

- Semmi, amíg tényleg csak barátkozni akarsz. – válaszolta Taylor. 

- Rendben! Egyébként anyuék várnak téged holnap délután. Grillezünk, kosarazunk, tollasozunk és még vacsorára is maradnod kell. Utána majd haza viszlek. – újságolta a fiú.

- Nincs semmi beleszólásom? – kérdezte mosolyogva Taylor. Kezdte élvezni a helyzetet. A suli legmenőbb sráca csapja neki a szelet. Nem mindennap fordul elő ilyesmi átlagos lányokkal.

- Semmi az égvilágon. Legyen, de csak egy feltétellel. – magyarázta nevetve a Warren srác.

- Na és mi lenne az? Csak nem kérdezni akarsz valamit?

- Akkor szólhatsz bele a programba, ha holnap feljössz egy kicsit a szobámba.

- Minek mennék fel én a te szobádba?

- Megtudod, ha megteszed!

- Tudod mit? Inkább nem szólok bele a holnapi programba. Indulhatunk? – kérdezte a lány és Chad kék szemébe nézett.

Még soha nem látott olyan szép kék szemeket, mint amilyen a Warren srácnak volt. Hirtelen elgyengült a lába és liftezni kezdett a gyomra. Egyáltalán nem értette, hogy mi történik vele.

- Persze! Teljesen megfeledkeztem róla, hogy már menni készültünk. Tudod, jó veled beszélgetni. Más vagy, mint az itteni csajok, és ez tesz téged olyan érdekessé! – mesélte a fiú. Szinte természetesnek tűnt, hogy megfogta a lány kezét.

Kellemes bizsergést éreztek mind a ketten, ahogy a kezük összeért.

- Még hogy én érdekes? – kérdezte Taylor és szívből felnevetett.

Chad Warren értetlenül bámult rá. Ő komolyan gondolta, hogy érdekesnek találja Taylort. Mégis örült annak, hogy nevetni hallja.

- Ne nevess! Tényleg érdekesebb vagy, mint a többi lány. Borokkal foglalkozol. És látnod kellene magad, mikor azokról beszélsz! Lázasan ragyog a szemed és izgatottan cseng a hangod. Az itteni lányok csak a divatról tudnak beszélni és leharapják a fejed, ha nem tudsz hozzá szólni az idei gumicsizma trendhez. – vallotta be mosolyogva.

- Te tényleg komolyan beszélsz! – fogta fel a lány. – De mi van azzal, hogy te mindig a nagyhangú lányokat kedvelted?

- Hallottad, amit a szüleimnek mondtam. – állapította meg a srác. – Csak azért mondtam, hogy békén hagyjanak. Így is egész este azon voltak, hogy megmutassák milyen okos vagy, meg ilyenek.

- Elég feltűnő volt. Ne haragudj! – mondta csendesen Taylor és kiléptek a suli ajtaján.

Kéz a kézben, mintha egy pár lennének. Mikor elérték a fiú kocsiját, az kinyitotta a lánynak az ajtót. Megvárta, amíg beszáll, aztán bezárta az ajtót és átsietett a másik oldalra. Ö is beszállt, majd indított.

- Szóval merre is laksz? – kérdezte Chad, Taylor pedig elmagyarázta. – Akkor holnap kettőre érted jövök és elviszlek hozzánk. Jól fogod érezni magad. – beszélt tovább a fiú.

- Ennyire biztos vagy a dolgodban? – kérdezte a lány.

- Nem! De reménykedni szabad! Egyébként is. Bizakodó típus vagyok. – válaszolta mosolyogva a Warren srác.

- És mit vársz cserébe ezért a meghívásért? – kérdezte komolyan a Hamilton lány.

- Semmit! Legalábbis most még nem. Majd ha eszembe jut valami, akkor szólok. – mondta Chad.

Egy idő után aztán felértek a dombra, ahol a lány és a családja éltek.

- Találó név ez a Szőlő-hegy. Itt minden szőlő apudé?

- Igen! De tudnod kell, hogy mi nem vagyunk gazdagok! Lehet, hogy apué a szőlő, de eddig nem igazán jött be neki. Ezért is akarok borászatot tanulni, hogy fellendítsem az üzletet. – mesélte gyorsan Taylor, hogy felkészítse a fiút.

Mikor megálltak a ház előtt, Chad arcáról semmit nem lehetett leolvasni.

- Szép és csendes környék! – mondta mosolyogva a fiú. – Tetszik itt! – vallotta be.

- Csak szüretkor van nagy hangzavar. – jegyezte meg a lány.

- Akkor, holnap kettőkor itt vagyok. – mondta Warren.

- Rendben! – mondta Taylor.

- Szia! – köszönt a fiú.

- Szia! – köszönt el a lány is.

Még mindig úgy érezte, mintha csak álmodná az egészet! Tényleg Chad Warrenhez hivatalos holnap?

Nem volt sok ideje ezen filozofálni, mert hamar eljött a szombat. Mikor elmesélte a szüleinek a történteket és azt, hogy hová készül, azok csak mosolyogtak.

- Hívd meg őket a szüretre és az utána esedékes szüreti bálra is. – ajánlotta édesapja.

- Rendben. Biztos örülni fognak a meghívásnak. – mondta mosolyogva Taylor.

Már nagyon ideges volt. Járkált a nappaliban fel s alá, és tördelte az ujjait. Aztán pontban kettőkor megérkezett Chad. Az ajtóhoz sétált és becsengetett.

- Jó napot! Chad Warren vagyok! – mutatkozott be, mikor a lány édesanyja ajtót nyitott.

- Nagyon örvendek! Dana Hamilton vagyok! Gyere csak beljebb. Taylor is mindjárt jön. Addig nézz körül kicsit. – mondta a nő.

Chad pedig nem ellenkezett. Belépett az ajtón és kellemes fahéjas illat fogadta. Tetszett neki a hely. A nappali egyik fala a Dicsőség-faj nevet viselte. Borral és Taylorral kapcsolatos dolgok voltak a falra ragasztva.

- Nagyon büszkék lehetnek Taylorra! – jegyezte meg a fiú, ahogy álmélkodva bámulta sok „falragaszt”.

- Igen, azok vagyunk! Te vagy Chad?- kérdezte Mr. Hamilton. Mikor a fiú bólintott, kezet nyújtott és bemutatkozott. – Thomas Hamilton vagyok.

- Nagyon örülök, hogy megismerhetem Mr. Hamilton. Taylor már sokat mesélt nekem Önről.

- Gondolom. Ő is mesélt már rólad és a családodról. Említette, hogy édesapád kedveli a borokat. – mondta Thomas.

- Így van! – vágta rá Chad.

- Akkor ezennel meghívom a családodat és téged, a két hét múlva esedékes szüretre és az azt követő bálra! – mondta ünnepélyesen a férfi.

- Ez remekül hangzik. Én most rögtön elfogadom a meghívást, de a szüleim nevében nem nyilatkozhatom. Viszont biztos vagyok benne, hogy el fogják fogadni a meghívást. Mikor haza hozom Taylort, már biztosat tudok mondani ezzel kapcsolatban. – mondta mosolyogva a Warren srác.

- Hát akkor két hét múlva. Majd Taylor értesít a részletekről.

- Milyen részletekről? – érkezett meg a lány.

- A szürettel kapcsolatban. – felelte az apja.

- Ja persze! Már meg is hívtad a Warren családot, ha nem tévedek. – jegyezte meg mosolyogva Taylor.

- Ez csak természetes. A szüret és a bál a barátainknak van.

- Persze Apu! Értem én! Szia Chad. Indulhatunk. Anyu, apu… majd jövök. – hadarta gyorsan a lány.

- Érezd jól magad! Szia Chad. – mondta egyszerre Mr. és Mrs. Hamilton.

Taylor kézen fogta a srácot és kivezette a házból.

- Igazán aranyos szüleid vannak és a házatok is szép. Sőt! Imádom azt a fahéjas illatot, ami átjárja a házat. – mondta kint a fiú.

- Én is! - felelte halkan a lány.

Megint eljátszódott az iskola előtti jelenet. Chad kinyitotta neki az ajtót. Mikor beszállt bezárta, majd átrohant a másik oldalra és ő is beszállt.

- Valahogy jó érzés fogott el, ahogy beléptem a házatokba. Nem tudom megmagyarázni, hogy mit éreztem pontosan. – vallotta be és a lányra nézett.

Megfogta a kezét és megsimogatta a kézfejét. Taylor megborzongott. Megint érezte ugyanazt, amit az iskola folyosóján még tegnap.

- Kik lesznek nálatok? – kérdezte, hogy ne kelljen tovább a srác szemébe néznie.

- Csak három srác az osztályból. Ők a legjobb barátaim. Óvoda óta egy csapat vagyunk, mi négyen!

- És milyen szerepet szánsz nekem?

- Szerepet? Nem értem mire gondolsz.

- De bizony érted! Meghívnak engem a szüleid vendégségbe, aztán meg be akarsz mutatni a legjobb barátaidnak. Olyan érzésem van, mintha mindenki a csajodnak tartana.

- Ez nem igaz. A szüleim kedvelnek és nem miattam hívtak meg. A haverjaim meg minden összejövetelen ott vannak. Ennyi az egész! – magyarázta Chad.

Taylor pedig a legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Még hogy Chad Warren és Ő? Taylor Hamilton, a nagy nulla, aki azt hitte, hogy a suli legmenőbb pasija érdeklődik iránta? Ez teljességgel lehetetlen! Még ha Ő akarná is, Chad biztosan nem. Mit is akarhatna egy lánytól, aki suttogva beszél, és úgy közlekedik, mint egy szellem?

Csak ült és nézett ki az ablakon. Igazából fel sem fogta, hogy a fiú már rég indított és már úton vannak Warrenékhez.

Nem értette, hogy mi ütött belé. Soha nem volt ilyen meggondolatlan. Előbb mindig átgondolta a dolgokat és csak utána kérdezett. Most meg… bele a lecsóba. Érezte, hogy még mindig vörös lehet az arca, mert csak úgy lángolt a bőre.

Félve nézett a srácra, aki csak mosolygott magában. Most még jobban az az érzése támadt, hogy a fiú csak játszadozik vele. Vagy legalábbis jól szórakozik az ő szenvedésén.

Jelen pillanatban úgy érezte magát, mint a partra vetett hal. Vergődve, levegő után kapkodva… egyszóval borzalmasan. Már mindenféle ostoba libának elszidta magát.

Chad a tükörből figyelte a lány arcán végbemenő változásokat. Hol vörösen izzott az arca, hol elsápadt a rémülettől. Igazán élvezetesnek találta, hogy minden érzése, minden gondolata az arcára volt írva.

Ez teljesen új volt neki. A legtöbb lány legalább egy tonna festéket kent az arcára, elrejtve természetességét a fiúk szeme elől. Soha nem látott lányt úgy elpirulni, mint Taylort. Ő volt a természetesség példaképe a suliban. Legalábbis most így látta.

Hihetetlen élmény volt látni a reakcióit, ha csak rámosolygott, vagy csak megfogta a kezét.

Fura volt és teljességében új érzés, amit ez a csöpp lány kiváltott belőle. Végre önmaga lehet, nem pedig a nagymenő, akinek mindenki tartotta. Még a Hamilton lány is. Ő is azt gondolta róla, amit a többi lány. Hogy ő a legmenőbb srác. Lehet, hogy népszerű volt, de ő nem tartotta magát a legnek a suliban. Ő is csak egy átlagos srác volt, átlagos érdeklődési körökkel. Csak hát, így hozta az élet, hogy mindenki más az Ászt látta benne. A lányok úgy akartak népszerűek lenni, hogy vele járnak. A fiúk pedig úgy akartak menőbbnek tűnni, hogy vele barátkoznak. A pokolba kívánta ezt az egész marhaságot. Soha nem tudta, hogy ki, miért akar vele barátkozni. Vajon tényleg a személyisége miatt, vagy csak hogy előrébb kerüljön a suli tanulóinak fontossági sorrendjében.

Most észrevette, hogy a lány arca elkomorul és szinte szomorú lett. Most szerette volna tudni, hogy mire gondol? Hogy vajon mi szomoríthatta el?

Taylor arra gondolt, hogy nagyon rosszul kezdődött a délután és nem tudta, hogyan is fog végződni. Csak reménykedett benne, hogy a végén azért csak jól fog elsülni ez a kis kiruccanás a Warren családnál.